Események 2015

![]()
„Békét adj szívünknek…”
MEDJUGORJEI ZARÁNDOKLAT
0. nap csütörtök: Indulás Mélykútról április 9-én 20.00 órakor.
1. nap péntek: Érkezés a délelőtti órákban Medjugorjéba, érkezés előtt szentmise útközben, szállás elfoglalása. Délután keresztút a Krizsevác hegyén.
2. nap szombat: Szentmise reggel. Jelenési hegy megtekintése, majd a szenvedélybeteg fiatalok közösségének megtekintése és részvétel egy tanúságtételen. Este szentségimádás a Medjugorjei teplomtéren, több nyelven.
3. nap vasárnap: Hazaindulás. Záró szentmise hazaindulás előtt. Útközben Mosztári városnézés. Érkezés az éjszakai órákban.
Útközben és az egész zarándoklat alatt gyónási lehetőség, közös imádságok, rózsafüzér, énekek.
A zarándoklat lelki vezetői: Bolvári János mélykúti és Bergmann János bácsalmási plébános urak voltak.
Lelkileg töltődve, egy életre szóló élménnyel tértünk haza zarándoklatunról!
![]()
Örömhír!
Sok éves gyűjtésünk eredményeként már minden készen áll ahhoz, hogy templomtetőnk felújítását megkezdjük. Saját gyűjtésből 16 millió forintért megvettük a rézlemezt és 4.5 millió forintért a faanyagot, amit a héten szállítottak le Lengyelországból testvértelepülésünk faipari cégétől.
Így összesen a gyűjtésből és adományokból 20.5 millió forint jött össze, amit ezúton is szeretnénk megköszöni.
A tető cseréje május eleje, közepe táján kezdődik (időjárás függvénye).
Mivel a templomunk körbe lesz állványozva a tetőcsere miatt, így külső homlokzat javítását és festését is szeretnénk ezzel együtt megoldani. Mivel már körbe állványozzák így ezt a nem kis összeget 3.5 millió forintot spórolnánk meg. A megtakarítás összegéből a homlokzat javítása és festése körülbelül megoldható lenne.
Teljes munkálatok elvégzéséhez, a homlokzat szükség szerinti javítása és a homlokzat teljes festése eredetileg nem szerepelt a költségvetésben illetve a tetőbontással járó előre nem látható költségekre kb. 5 millió forintra lenne szükségünk. Amit további gyűjtésekből, adományokból illetve kölcsönből szeretnénk előteremteni.
Minden kérdést és ötletet szívesen fogadunk és válaszolunk meg a plébánián!
![]()
Július 26-án a Szent Joachim templomban a hét órai, valamint a Szent Erzsébetben a délutáni szetmisén búcsúztattuk Kiss István atyát. A mint egy évnyi mélykúti kápláni szolgálata az érsek úr döntése nyomán ezzel véget ért. Augusztus elejétől a dusnoki plébánián teljesít szolgálatot, mint Isten szolgája továbbra is káplánként. A mélykúti hívek szívükbe zárták István atyát, hiszen minden embertől, akit megszoktunk és nap mint nap találkozunk vele nehéz a búcsúzás. Isten áldása legyen további munkáján!
![]()
1600 magyar fiatal találkozhatott Ferenc pápával
2015.08.08 05:45
A magyarországi és határon túli egyházmegyékből Rómába érkezett több mint 1600 magyar fiatal egy olyan találkozóra, amelyhez a katolikus egyházfő is csatlakozik.
A zarándokokat Rómába kísérő Palánki Ferenc, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) ifjúsági referense és hivatásgondozó bizottságának elnöke elmondta, hogy 14-24 év közötti fiatalokról van szó. A Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM) minden ötödik évben szólítja Rómába tagjait. Az augusztus 8-ig tartó mostani nemzetközi találkozó a tizenegyedik: huszonkét országból kilencezer fiatal érkezett. A háromezer fős osztrák küldöttség után a magyar ajkúak vannak a legtöbben. Annál is inkább, mivel a nagy létszámú német ministránsközösség tavaly külön találkozott Ferenc pápával.
A magyar fiatalokat többek között Német László nagybecskereki püspök, a CIM elnöke, valamint Böcskei László nagyváradi püspök és Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök kísérte Rómába. A ministránsok kedd délután részt vettek a római Szent Péter téren zajló közös és többnyelvű imádkozáson, amelyhez hat órakor Ferenc pápa is csatlakozott. A Szent Péter téri ministránstalálkozó eseményeit magyar nyelven a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása egyenesben közvetítette. A mint egy egy busznyi Kalocsa-kecskeméti egyházmegyéből Rómába látogató ministránsokhoz, Mélykútról hárman csatlakoztak.
A Rómába érkezett magyar fiataloknak szerdán a Szent Ignác-templomban mutattak be magyar nyelvű szentmisét.
![]()
Az idei 2015-ös évben a „Mélykút Városáért Díj” kitüntetésben részesítette Mélykút város önkormányzata Bolvári János plébános urat és Rasztik Tibor urat is. Mind kettejük méltán érdemelték meg ezt a kitüntetést. A díj előterjesztésére a következő szavakkal indokolták, hogy miért is ők legyenek az idei év kitünetettjei:
János atya esetében így vélekedtek:
- Kedves, közkedvelt János atya 2003 óta irányítja a mélykúti egyházközséget! Sokunk kedvére és örömére, sokat tett már eddig is Mélykútért! Fiatal kora ellenére határozottan, felkészülten, bölcsen, körültekintően tud dönteni. Különösen fontos a fiatalokkal való törődés, foglalkozás, amit jó szívvel lelkiismeretesen végez. Táborokat szervez és vezet hittanos gyerekeknek, ministránsoknak, ifiseknek. Zarándoklatokat szervez az érdeklődőknek (nem csak hívőknek), ami nagyon fontos a város közössége érdekében is. Családokkal is havonta közös lelki programokat tart. Számos munkája mellett mindig van ideje azokra, akik igénylik (nappal és éjjel).
A Mélykútról elszármazott fiatalokkal is törődik. Szegeden is van több mélykúti fiatal, akivel havonta összejönnek. Közvetlen mindenki számára nyitott, elérhető.
A hívőkkel való kapcsolata is kiváló, jó lelkiatya, tanácsadó. Jelenleg is templomunk tetőcseréjét irányítja nagy munkával és körültekintéssel. Ez a tevékenység minden mélykúti ember számára látványos és fontos.
Rasztik Tibor úr esetében a következő képen vélekedtek az előterjesztők:
-A Mozgáskorlátozottak Mélykúti Egyesülete a település egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező és legaktívabb civil szervezete. Rasztik Tibor a kezdetektől (1994) meghatározó egyénisége az egyesületnek. Titkári feladatait közmegelégedésre, lelkiismeretesen látja el, minden ellenszolgáltatás nélkül.
Felkészült, tájékozott a mozgáskorlátozottakat érintő ügyekben (is). Folyamatosan képzi magát, hogy azonnal reagálhasson a gyorsan változó viszonyokra. Az egyesület országos elismertsége, sikeressége nagy részben neki is köszönhető.
Bármikor, bármilyen problémával bizalommal lehet hozzá fordulni, midig közvetlen, segítőkész. Minden korosztállyal (a fiataloktól az idősebbekig) megtalálja a közös hangot. Szeretik, kedvelik a figyelmességét, a humorát.
Számtalan sikeres egyesületi rendezvény (előadások, kirándulások, színházlátogatások, stb.) megszervezése, lebonyolítása fűződik nevéhez.
Az egyesületben végzett munkáján túl hosszú-hosszú évek óta a település közéletében is aktív szerepet vállal (egyházközségi rendezvények, Csorba-házi esték, Mélykúti napok, stb.).
A díjat 2015. augusztus 20-án vehették át mind kettejük a városi ünnepség keretében. Nagy öröm minden mélykúti hívő embernek is, hogy az idei évben az egyházközséghez közel álló személyek kaphatták e kitüntetést.
Sok sikert kívánunk további áldozatos munkájukhoz!